Házirend

Házirend

A Vacsacsi vendégház szeretettel üdvözöl vendégei körében. Bízunk benne,
hogy szálláshelyünkkel elégedett leszel.

A legfontosabb tudnivalókat az alábbiakban foglaljuk össze.

A Vendég az apartmanba történő érkezéskor köteles az apartman tulajdonosának átadni,a bejelentő lap való bejegyzéshez szükséges személyes iratokat/okmányokat.(szem.ig/útlevél)illetve kifizetni a nyaralás fennmaradó összegét és az idegenforgalmi adót,melynek összeg 550 Ft/fő/éj (18 év felett)

1. A szálláshely az érkezés napján 14 órától, az elutazás napján déli 10 óráig áll
rendelkezésre. Egyéb lehetőségek előzetes egyeztetés alapján, rugalmasan intézhetők.

2. A szálláshely végleges elhagyásakor a kulcsot le kell adnia szállásadó részére
Ennek időpontjáról előre tájékoztassa a szállásadót!

3. A megegyezett időpont előtti elutazás esetén szállásdíjat nem térítünk vissza.

4. Az apartman elhagyásakor az ablakokat,ajtókat kérjük bezárni.

5. A szálláshelyet csak az előre egyeztetett létszámban vehetik igénybe a vendégek.

6.A szállásadó jogosult - előzetes bejelentés nélkül - ellenőrizni, hogy a szálláshelyen az
előre bejelentett illetve kifizetett létszámban tartózkodnak-e a vendégek. Az ellenőrzés nem
járhat a vendég zaklatásával és az ellenőrzés, takarítás során a vendég személyiségi jogai
tiszteletben tartásával kell eljárni.

7. A vendégeink látogatót nappal (8 és 21 óra között) a szállásadóval előzetes egyeztetéssel
fogadhatnak.

8. Háziállatot tilos az apartmanba bevinni.

9. Az átadott kulcsok esetleges elveszése esetén a vendégek kötelesek azt haladéktalanul
jelezni és annak árát, illetve a zárcserét a szállásadónak megtéríteni.

10.A szállásadó nem vállal felelősséget a nem rendeltetésszerű használatból adódó
esetleges anyagi károkért vagy balesetekért.

11 A vendégek által a nem rendeltetésszerű használattal okozott kárért a vendégek anyagi

felelősséggel tartoznak, a kárt közvetlenül meg kell téríteni a szállásadónak.

12. Amennyiben a tartózkodás alatt az apartmannal, szobával kapcsolatban bármilyen
probléma felmerül, kérjük, haladéktalanul értesítse arról a szállásadót. Utólagos
reklamációt nem áll módunkban elfogadni!

13. A szálláshelyen hagyott értékekért a szállásadó nem vállal felelősséget.

14. Az apartmanba, vendégszobába történő be- és kijutást a szállásadó biztosítja a kulcsok
átadásával.

15. Szobafoglalás esetén a szállásadó megmutatja azokat a helyiségeket, amelyeket a
vendégek használhatnak, illetve tájékoztatást ad az általa biztosított szolgáltatásokról.

16. Az apartmanhoz fürdőszoba , WC használata, valamint egyszerűbb ételek, italok
elkészítéséhez konyha és konyhai berendezések, eszközök használata tartozik.

17.A szállásdíj tartalmazza a közüzemi díjakat és egyéb rezsi költségeket, az ágyneműt
huzattal, egy héten túli tartózkodás esetén heti ágyneműcserét, valamint a
végső takarítást.

18. Kérjük, ügyeljetek  a rendre és a tisztaságra. Elutazáskor az apartmanban, szobában
kérjük, ne hagyjatok  mosatlan edényt, ill. szemetet.

19. A konyhaszekrényben kisebb elsősegély-csomagot talál. Nagyobb baj esetén hívja a
112-es segélyhívó számot!

20.Tűz esetén talál poroltó készüléket, azonnal kezdje a mentést és hívja a
tűzoltókat 105-ös számon majd azt követően a szállásadót!

21. Az apartmanban dohányozni tilos! A dohányzás az udvaron a kijelölt helyen történhet!

Kérjük a csikket minden esetben eloltani,illetve grillezés ,szalonnasütés,bográcsozás után is a tüzet eloltani szíveskedjen

22. Az apartmant a vendégek tisztán kapják meg Ottlétük alatt maguknak kell takarítani!

23. A háztartási szemét gyűjtése a konyhában található szemetesben lehet.
Amennyiben azok megtelnek az udvaron lévő kukában helyezzék el azokat!Melyet vasárnap helyezzenek ki az utcára ürítés céljából,újabb szemeteszsák a mosogató alatt található!

24. Étkezés
Az apartman jól felszerelt konyhával rendelkezik. Kérjük a tisztaságra ügyelni! A
mikrohullámú sütőbe fémet tartalmazó edényt ne tegyen be!
A villanytűzhelyt ne hagyja áram alatt, amikor használaton kívül van!

25. Parkolás
díjmentes a zárt udvarban.

Amennyiben kirándulásaihoz további információra lenne szüksége, forduljon hozzánk
bizalommal

Kellemes időtöltést, jó pihenést kívánunk!

Elérhetőségünk:

Szabó Tiborné Szilvia:06/20 258-9218

Szabó Tibor:06/20-328-7922


Guest house policy

The Vacsacsi guest house welcomes you and your family among its guests. We hope you will be satisfied with the accomodation and service.

The most important information is listed down below. Observing these rules are compolsury for everybody.

After having arrived, it is necessary for the guest to present personal documents (ID card or passport, both valid) and pay the remaining costs for the caretaker, such as tourist tax (550Ft/person, over 18 years). This is a must, otherwise the caretaker would not be able to fill the registration form.


  1. You may take accomodation from 14.00 o'clock and on the last day of vacation you have to leave the house until 10.00 o'clock.
  2. When leaving the guest house permanently, you have to hand its keys to the caretaker. Please, inform him/her about the time of leaving in advance!
  3. In case of leaving the guest house before the agreed time of departure, the price cannot be refunded.
  4. Before leaving the house, please close the doors and windows.
  5. The guest house can be used only by a certain number of people. This number is agreed previously with the caretaker.
  6. The caretaker has the right (without prior warning) to check if only the registrated and paying guests are staying in the house.During the checks and regular cleanings personal rights are must be respected in any means.
  7. Our guests are able to welcome visitors between 8:00 and 21:00 o'clock, if it is agreed with the caretaker.
  8. Taking animals into the house is forbidden.
  9. If losing the keys of the apartment, the guest have to report the case to the caretaker immediately and the price of the keys and the lock replacement has to be paid.
  10. If guests cause damage to property and accidents due to improper use of objects, the caretaker cannot take responsibility.
  11. All possible material damages must be refunded to the caretaker.
  12. If any problem occurs with the apartment or the rooms, please inform the caretaker immediately! After leaving the house, we cannot accept complaints.
  13. The caretaker cannot take responsibility for personal values left in the guest house.
  14. Access to the rooms is provided by the caretaker by handing over keys.
  15. When booking accomodation, the caretaker shows which rooms can be used by guests and informs the guests about further services.
  16. The apartment includes the use of the bathroom and provides a kitchen in which simple dishes and beverages can be made by the guests.
  17. The price includes utility charges and overheads, bedsheets with covers, the change of bedsheets in case of staying longer than a week and a final clean-up.
  18. Please, pay attention to keep the house neat and clean, When heading home, do not leave dirty dishes and garbage.
  19. A smaller first-aid kit can be found in the kitchen cabinet. In case of emergency, please call 112! (General emergency call.)
  20. There is a fire extinguisher in the house. In case of emergency, please call 105! (Firefighters.)
  21. Smoking in the guest house is prohibited! It is only allowed in the backyard, in the designated area. Cigarette stubs must be put out, such as the garden fireplace.
  22. The house is handed over clean. During the vacation, the guests have to tidy it themselves.
  23. Household garbage must be stored in the garbage bin in the kitchen. If they are full, please empty them into the bin in the backyard. The garden bins must be placed on the streets on every Sunday for emptying. Trash bags can be found under the sink.
  24. The apartment has a well-equipped kitchen. Please, pay attention to keep it as clean as possible! Do not put objects containing metal in the microwave!
  25. Parking is free in the backyard.
  26. If you need further information for your trips, contact us


We wish you a splendid vacation!

Our contacts:

Szabó Tiborné Szilvia: +36 20 258-9218

Szabó Tibor: +36 20-328-7922


Vacsacsi vendégház | 2018 | Üdvözlünk Berekfürdőn
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el